Sokan hiszik korábbi tapasztalatokra alapozva, hogy a hulladékiparban nagyon sok a svindliskedés.
Lehet, hogy ez 20-30 éve így volt, illetve bizonyos helyeken a mai napig megfigyelhető ez, de a Méhes Hulladék esetében nem kell ilyesmitől tartani.
Amellett, hogy itt mindig korrekt módon járnak el a munkatársak, az alumínium átvételi ár is roppant kedvező.
Ennek a kettőnek köszönhetően nem is meglepő, hogy sokan előszeretettel választanak minket.
A megbízható szolgáltatások, a reális árak és persze a magas nívóra valóra törekvés minden egyes kuncsaftnak fontos.
Természetesen figyelni ekkor is kell, a kliensnek és a szakértőnek egyaránt, hiszen mégiscsak olyan munkaterületről van szó, ahol akadnak akadályok, nehézségek.
Ugye az alumínium átvételi ár csakis a mérlegeléssel kapható meg.
A legtöbb bonyodalom és nézeteltérés pedig pontosan ennél a lépésnél üti fel a fejét.
Az alumínium hulladék szakmában csak hitelesített mérleget lehet használni.
Egy államilag ellenőrzött és megvizsgált berendezésről van szó, ami csakis akkor kaphat engedélyt, ha minden szabványnak megfelel és a megadott hibahatárokon belül funkcionál.
Amikor a cél az alumínium átvételi ár meghatározása, akkor gyakran alkalmaznak kisebb mérlegeket, amik dekára pontosan mérnek.
Oroszlányi MÉH telepünk
2840 OROSZLÁNY Bokodi út 9.
Nyitvatartás:
Hétfő: 7:30 – 14:30
Kedd: 7:30 – 14:30
Szerda: 7:30 – 14:30
Csütörtök: 7:30 – 14:30
Péntek: 7:30 – 13:30
Tatabányai telepünk
2800 TATABÁNYA Tatai út 16.
Nyitvatartás:
Hétfő: 7:30 – 14:30
Kedd: 7:30 – 14:30
Szerda: 7:30 – 14:30
Csütörtök: 7:30 – 14:30
Péntek: 7:30 – 13:30